Kínai ötfűszeres grillcsirke

Hatalmas tévhit, hogy grillcsirkét csak grillsütőben lehet elkészíteni. Ráadásul akár hétköznap is elkészíthető, nem kell más hozzá, mint reggel előkészíteni, bepácolni, hűtőbe tenni. Majd kivárni a munkaidő végét, nyál csorgatva haza sietni és megsütni.

Lássuk be, nagyanyáinknak sokkal nehezebb dolguk volt!

Hozzávalók:

1 egész csirke ( kb 1,5 kg)

1 alma

1 ágacska rozmaring

A pácléhez:

1 mokkáskanál kínai ötfűszerkeverék,

5 evőkanál mustár,

ugyanennyi olaj,

és szójaszósz,

1 evőkanál méz,

csipetnyi őrölt rozmaring.

A csirkét alaposan megtisztítom, majd belül sózom és borsozom.

Összekeverem a pácléhez valókat, megkenegetem csirkét.

Hűtőbe teszem néhány órára, majd időnként megismételem a kenegetést.

Az almát negyedekre vágom és a rozmaringgal együtt a csirke belsejébe teszem, a maradék páclevet is beleöntöm.

Mellével lefelé tepsibe fektetem és letakarom fóliával.

Előmelegített sütőbe teszem 40 percre, majd leveszem a fóliát és még 20 percig sütöm, időnként saját levével locsolgatva, amíg piros és ropogós lesz.



A kínai ötfűszerkeverék összetevői: édesköménymag, szegfűszeg, szecsuáni bors, csillagánizs és fahéj vagy kassziakéreg.  A kassziakéreg egy fahéjfajta, csokoládés desszertek tetejére reszelve is nagyon finom, íze nem annyira domináns, mint a fahéjé. Az ötfűszerkeverék ázsiai ízekhez passzol nagyon jól, szójaszószos ételekhez, almához, körtéhez és szárnyasokhoz.

Gyakran találkozhatunk még olyan hozzávalókkal, mint a gyömbér, a narancshéj és a fahéj.

Címkék: , , , , , , ,
Tovább a blogra »