<


Hozzávalók 2 főre:
- 0.5 kg sertés oldalas
- 1 ujjnyi vastag szalonna
- 1 db nagy fej kelkáposzta
- 0.5 kg apró/ mogyoró burgonya
- 1 kis fej vöröshagyma
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 tk. őrölt pirospaprika
- 0.5 ek. édesköménymag
- 1 ek. köménymag
- tejföl
- só, bors
- mustár
– Keverjük össze a mustárt sóval, borssal, 4 gerezd durvára vágott fokhagymával, majd jól masszírozzuk bele az oldalasba. A legjobb, ha egy éjjelen keresztül hagyjuk pácolódni a húst, de 2 órás pácolással is finom ízeket adhatunk az oldalasnak.
– Tegyük a husikat tepsibe. Karikázzuk fel a vöröshagymát és tegyük hozzá. Öntsünk bele egy kis vizet, fedjük le fóliával, majd 120 fokos előmelegített sütőben 30 percig sütjük. Majd 160 fokon 50 percig. Az utolsó 10 percben vegyük le róla a fóliát, hogy kapjon színt.
– A kelkáposztát tisztítsuk meg. A zöld leveleket tegyük félre, illetve a káposzta szívét, azaz közepét is hagyjuk egyben. Később azt is felhasználjuk.
– A megmaradt sárga leveleket vágjuk csíkokra. A burgonyákat tisztítsuk meg.
– 1 liter vízhez adjuk hozzá mindkét köményt és forraljuk 20 percig. Ezután szűrjük le a levet és osszuk ketté.
– A lé egyik részéhez adjunk sót és főzzük meg benne a burgonyákat. Amikor a burgonyák már puhák vegyünk ki belőle néhány szemet és tegyük félre. A vízben maradt burgonyákhoz adjuk hozzá a fokhagymákat, a felcsíkozott kelkáposztát és főzzük puhára őket. Ha kevés az edényben a lé, nyugodtan pótolhatjuk vízzel.
– A szép zöld kelkáposzta leveleket 2 ujjnyi vastag csíkokra vágjuk fel. A köményredukciónk másik felét forraljuk fel, majd tegyük bele ezeket a csíkokat 30 másodpercre. Forrázás után hideg, ha megoldható, jeges vízbe tegyük a kelkáposzta csíkokat, hogy megmaradjon a szép élénk színe. A levet hagyjuk melegen, hogy tálalás előtt visszatudjuk melegíteni a csíkokat.
– Pirítsuk ropogósra a szalonnát.
– Ha elkészült a burgonya- kelkáposzta duett, akkor csak annyi levet hagyjunk rajta, hogy az éppen ellepje a zöldségeket. Vegyünk magunkhoz egy botmixert, vagy turmixgépet és pürésítsük főzelék állagúra. Mixelés közben ízesítsük pirospaprikával, tejföllel, sóval, borssal, mindenki szája ízének szerint.
– Ne feledkezzünk meg a káposzta szívéről sem. Vágjuk ketté, vagy negyedekbe. Vékonyan kenjük meg a vágott felét mustárral, és picit borsozzuk meg. Ezek után a kisütött szalonna zsírjában pirítsuk meg őket. Ez 2-3 percet vesz igénybe. Elkészültekor sózzuk.
– Kész a káposzta szív, a püré, a főtt burgonya, a kelkáposzta szép zöld csíkjai, a szalonna és az oldalas is. Most pedig induljon a kreatív tálalás!
Vidám alkotást és jó étvágyat kívánok!

]]>

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: