Blogról

Hétköznapi munkámnak távolról sincs köze a gasztronómiához. Egyszerűen csak imádok főzni. Különösen lenyűgöznek az összetevők, módszerek és eljárások, mindaz ami a konyhában megtalálható és megvalósítható (főleg ha éhes vagyok!), mert nem mindegy, hogy mindaz amit eszünk íze közepes, jó vagy hihetetlenül jó.

Úgy vélem, hogy egy minőségi étkezés sokkal több, mint egyszerűen az összeg amelyet ráköltünk.

Számomra a főzés kicsit olyan, mint valami ami a mi részünk: minden alkalommal egy darabka a szívből, egy kis szeretet, szenvedély, mert enélkül “konyha” sem létezik és mert azok vagyunk, amit eszünk!

És… ahogyan fogyasztjuk.

Miért kezdtem el írni ezt a blogot?

Elsősorban mivel imádok főzni. Legnagyobb elismerés szeretteim “nyammogása” a tányér felett. Rengeteg receptet halmoztam fel az évek során és szokásommá vált, hogy elmeséltem főzéseimet családomnak, barátaimnak fotókkal is alátámasztva. A blog ennek természetes folytatása volt, amely most már kívülállókat is érdekel.

Azért született, hogy megosszam kreációimat, felfedezéseimet, receptjeimet.

A gasztroblogok felfedezése olyan volt számomra, mint a megvilágosodás: magamra ismertem a konyha eme őrültjeire, akik napról napra megosztják felfedezéseiket.

Magam is éveken át gyűjtögettem a recepteket – ugyanis gyerekkorom óta a főzés szerelmese vagyok- füzetekben, cetliken, mindenféle mappákban és tartókban.

Elképzelhetetlenül, javíthatatlanul rumlis vagyok és elegem lett abból, hogy amikor kedvem támadt elkészíteni egy receptet mindenfelé keresgéltem az ezernyi cetlimen, amelyek különleges adottságukból adódóan mindig eltűnnek akkor amikor kellenének. Nyomtalanul.

Ez egy konyhablog. Távolról sem tartom magam gasztrobloggernek. Blogom elsősorban arra szolgál, hogy magamnak örömet szerezzek.

Nem törekszem arra, hogy feltétlenül eredeti legyek, oly értelemben, hogy nem csinálok semmit a hatás kedvéért.

Csak főzök.

Szívből.

Minden tervbe kapaszkodás nélkül. Egyetlen egy céllal: konyhámból csak olyan étel kerüljön a tányérba ami után mindenki megnyalja a száját, amelybe a saját egyéniségem is belekomponálhatom.

Mert mindent tányérra komponálok, mert nincs sok más választásom ha jön egy illat, egy szín, egy taktus, egy érzés, egy történet, akkor nekiállok megsütöm, megfőzöm. Megpróbálom úgy látni a világot, hogy abban szépség és derű lakik. Egyszerű történeteket és érzéseket főzök bele a tányérba néha ujjongva máskor csendesen. Azt ami örömöt ad és mosolyt csal. Bármit kezdek, mesét keltek.  Tudom, más lenne az íze, ha pont akkor és ott mégsem az történne, ami és ennek súlyát is belefőzöm, belesütöm a mindennapokba.

Folyamatosan alakítgatom az alapanyagokat: távoli ízekbe öltöztetem, ellentétbe állítom. Például édest-sóssal.

Egyesítem az ízeket, hogy aztán új dolgok szülessenek, hogy felejthetetlen esszenciát kapjak.

Forrásom a mediterrán világ, de Ázsia is kitágította a látókörömet. Soha nem unok bele, hogy a mindennapi hozzávalókat más kevésbé ismertre, nem tipikusra cseréljem.

Játszom a fűszerekkel. A tálalás, a színek játéka elvégzi a többit és ünnepi külsőt kölcsönöz bármelyik fogásnak.

Idővel szeretném a kudarcaimat is megörökíteni, mert vannak ám bukfenceim is. Ezek minden esetben mulatságos helyzetek… és mert hiteles akarok maradni és azért is mert olyan szegletet kívánok létrehozni amilyen én vagyok: optimista-realista és szélsőséges. Minden elbűvöl vagy undorít.

Főzni, elrontani, újra kezdeni, megosztani, tanulni, felfedezni, elcsábítani…